Állatok iskolája – Tanmese az erősségekről és a gyengeségekről

Egyszer volt, hol nem volt a Hatalmas Rengetegben az állatok elhatározták, hogy iskolát nyitnak a gyerekeik számára.

 

Korábban a szülők felelőssége volt, hogy megtanítsák a gyerekeiket a szükséges dolgokra, azonban az állatok azt szerették volna, ha a gyerekeik profi tanároktól tanulnának. Létrehozták hát az állatok iskoláját és felvették a tanárokat.

 

A tanárok összeültek és kialakítottak egy egységes tantervet, ami minden tanulóra vonatkozott.

 

Az általános műveltség elérése érdekében minden állat számára kötelezővé tették az alábbi tantárgyakat: úszás, futás, repülés és fára mászás.

 

Kidolgozták azt is, hogy az egyes osztályzatokhoz milyen szintű teljesítményt kell produkálnia a tanulóknak.

 

Lássuk mi is történt ezután.

 

 

A kacsák kiválóan úsztak, jobban, mint a tanáruk.

 

Repülésből azonban csak átlagos volt a teljesítményük, futásból és fára mászásból pedig reménytelenül gyengék voltak. Így a tanítás után ott kellett maradniuk, hogy gyakorolják a futást, sőt felmentették őket az úszás órák látogatása alól is, hogy több idejük maradjon a felzárkóztató futóedzésre.

 

A kacsák lába hamarosan annyira kisebesedett és olyan fáradtak voltak, hogy végül már az úszásban is csak átlagos teljesítményt tudtak nyújtani.

 

Ám az átlagos teljesítmény teljesen elfogadott volt az iskolában, ezért senki sem aggódott emiatt. Kivéve a kacsákat és a szüleiket.

 

 

A nyulak voltak a legjobb futók az osztályban, de nagyon gyengén úsztak.

 

Ezen felül a nyulak állandóan össze-vissza ugrándoztak és a tanárok panaszkodtak a hiperaktivitásuk miatt. Emiatt megtiltották nekik a futást és ugrálást, csak sétálva közlekedhettek.

 

A nyulaknak minden nap kora reggel speciális úszó leckéket kellett venniük. Sok fiatal nyúlnak szőrproblémája lett, mert túl sok időt töltött a medencében.

 

 

A mókusok kiválóak voltak a futásban, és osztályelsők a famászásban.

 

A repülés órákon először felmásztak a fára, kiterjesztették a mancsaikat és úgy siklottak a föld felé. (Ez volt a bevált szokásuk.)

 

Azonban a repülést oktató tanáruk azt várta el, hogy a fa teteje helyett a földről rugaszkodjanak el.

 

Nem teljesítettek jól a mókusok, így egy repülési terapeuta foglalkozott velük rendszeresen a tornateremben. Mancserősítő gyakorlatokat végeztetett velük, hogy képesek legyenek az elvárt módon végrehajtani a feladatot.

 

A folyamatos túlterhelés miatt egyes mókusoknak izomláza, másoknak krónikus ízületi gyulladása lett, és így sokan a legerősebb tantárgyukból, a famászásból is csak hármast kaptak, míg voltak, akik futásból meg is buktak.

 

 

A sasok problémás gyerekek voltak. A mászásban mindenkit megelőzve, elsőnek jutottak a fa tetejére, mégis renitensnek számítottak, hiszen a számukra legkézenfekvőbb módszert, a repülést választották a feladat végrehajtásához.

 

Az iskolapszichológus megállapította, hogy magatartási zavarokkal küszködnek és szigorú viselkedés szabályozó kezelést állított össze számukra.

 

A tanév végén egy abnormális angolna, aki viszonylag jól úszott, egy kicsit tudott mászni, futni, repülni is, lett az iskola legjobb tanulója, és a tanévzáró ünnepélyen ő mondhatta el a búcsúbeszédet.

 

 

A prérikutyák kimaradtak az iskolából, mert a tantervben nem szerepelt az üregásás és a földtúrás.

 

A prérikutya gyerekeket egy borz tanította, majd sikeres magániskolát nyitottak a mormotákkal és ürgékkel közösen.

 

Mi a mese tanulsága?

 

Engedd a kacsákat úszni, a nyulakat futni, a mókusokat mászni, a sasokat pedig repülni.

 

Építs az erősségeidre és a „gyengeségeid” lényegtelenné válnak! Ha nem gyakorlod azt, amiben jó vagy, akkor tulajdonképpen elvész (feledésbe merül) a tehetséged.

 

A Te erősségeidre, képességeidre, egyedi tehetségedre is szükség van valahol!

Tudod melyek azok?

 

Felhasznált mese: George Reavis „The Animal School” (1940)