Amikor elkezdtem szeretni magam …

Szerző: | KAPCSOLATOK és KOMMUNIKÁCIÓ

Akár szinglik vagyunk, akár kapcsolatban élünk, a mindennapjaink szerves részét képezi az, hogy átélhessük: SZERETVE VAGYUNK.

 

A szeretetigényünk kielégítéséhez azonban elsősorban nem külső forrásokra, másokra kellene támaszkodnunk, hanem ÖNMAGUNKBÓL, azaz belső forrásunkból kellene merítenünk.

 

Olvasd el Charlie Chaplin szívhez szóló szavait és KEZD EL TE IS SZERETNI MAGAD!

 

Amikor elkezdtem szeretni magam

 

Amikor elkezdtem szeretni magam…

Írta: Charlie Chaplin

 

Amikor elkezdtem szeretni magam, észrevettem, hogy

a fájdalmak és érzelmi szenvedések csak figyelmeztető jelei annak, hogy a saját igazságom ellenében élem az életem.

Ma már tudom, hogy ez: HITELESSÉG.

 

Amikor elkezdtem szeretni magam, megértettem, hogy

mennyire tud bántani valakit az, ha rá akarom erőltetni a vágyaimat, miközben az idő még nem jött el erre, illetve az adott személy még nem állt készen rá, még akkor is, ha ez a személy én magam voltam.

Ma ezt úgy hívom: TISZTELET.

 

Amikor elkezdtem szeretni magam, felhagytam azzal, hogy

másfajta élet után vágyakozzak és láttam, hogy minden, ami körülvesz, az valójában egy lehetőség arra, hogy fejlődjek.

Ma ezt úgy hívom: ÉRETTSÉG.

 

Amikor elkezdtem szeretni magam, megértettem, hogy

minden körülmények között a megfelelő helyen és időben vagyok, és minden a megfelelő pillanatban történik. Így nyugodt lehetek.

Ma ezt úgy hívom: ÖNBIZALOM.

 

Amikor elkezdtem szeretni magam, felhagytam azzal, hogy

raboljam a saját időmet és abbahagytam a jövőre vonatkozó nagy tervek gyártását. Ma csak olyan dolgokat cselekszem, amik örömet okoznak nekem és boldoggá tesznek.

Olyan dolgokat, amik felvidítják a szívemet. Mindezt a magam módján csinálom, a saját ritmusomban.

Ma ezt úgy hívom: EGYSZERŰSÉG.

 

Amikor elkezdtem szeretni magam, felszabadítottam magam azok alól a dolgok alól,

amik nem tettek jót az egészségemnek. Ételek, emberek, dolgok, helyzetek és minden, ami lehúzott és eltávolított önmagamtól. Először ezt a hozzáállást egészséges egoizmusnak neveztem.

Ma már tudom, hogy ez: ÖNMAGAM SZERETETE.

 

Amikor elkezdtem szeretni magam, felhagytam azzal a próbálkozással, hogy

mindig igazam legyen és azóta kevesebb alkalommal tévedtem.

Ma ezt úgy hívom: SZERÉNYSÉG.

 

Amikor elkezdtem szeretni magam, elutasítottam, hogy

a múltban éljek és a jövő miatt aggódjak. Most, csak a pillanatnak élek, ahol MINDEN történik.

Ma napról napra élem az életem és úgy hívom: BETELJESEDÉS.

 

Amikor elkezdtem szeretni magam, észrevettem, hogy

az elmém képes arra, hogy megzavarjon és beteggé tegyen. De ahogy összekapcsoltam a szívemmel, az elmém nagyon hasznos szövetségessé vált.

Ma ezt úgy hívom: A SZÍV BÖLCSESSÉGE.

 

Nem kell félnünk az önmagunkkal vagy másokkal folytatott vitáktól, konfliktusoktól és bármilyen problémától. Még a csillagok is összeütköznek néha, és a találkozásukból új világok születnek.

Ma már tudom, hogy EZ AZ ÉLET.

 

Amikor elkezdtem szeretni magam Charlie Chaplin

Kiss Zita

Kiss Zita

karrier-tanácsadó, az introvertált útkeresők mentora

Több, mint 20 éves HR-es gyakorlattal rendelkezem, kiemelt szakterületem az egyéni és csoportos fejlesztések, képzések. Cikkeimnek, oktató anyagaimnak célja, hogy csendes sorstársaimat segítsem a láthatatlanná tévő köpenyük levételében és tehetségük magabiztos prezentálásában extrovertált világunkban. Bővebben rólam itt olvashatsz.

Summary
Amikor elkezdtem szeretni magam ...
Article Name
Amikor elkezdtem szeretni magam ...
Description
Szingliként és párkapcsolatban élve is a szeretetigényünk kielégítésére vágyunk. Ezt másoktól várjuk pedig önmagunkban könnyebben rálelnénk. Charlie Chaplin ÖNSZERETET-ről szóló írása tanáccsal szolgál, miként indulj el az önszeretet útján.
Author
Publisher Name
www.kreativutkeresestudatosan.hu
Publisher Logo