Barion Pixel

11 tévhit és cáfolat az introvertált emberekről

Szerző: | INTROVERTÁLT ÖNISMERET

Sok tévhit él az introvertáltsággal kapcsolatban (is) az emberek fejében. Ideje megcáfolnunk néhányat.

Az introvertált, energiájukat magányos tevékenységből nyerő, befelé forduló alkatokat nem éppen pozitív jelzőkkel halmozza el az extrovertáltságot jutalmazó társadalmunk.

Például az alábbi tulajdonságok jutnak az eszükbe az introvertált kifejezés hallatán: csendes, zárkózott, félénk, antiszociális, magának való, unalmas, távolságtartó, bizonytalan stb.

„Kit érdekelnek az introvertáltakról szóló tévhitek? Az ő dolguk.” – mondhatod teljes joggal.

Igen, de tudatában kell lennünk annak, hogy kimondva és kimondatlanul, de léteznek tévhitek és továbbra is zajlik a „címkézés”.

Ha sikeresek szeretnénk lenni a szakmánkban és a magánéletben, akkor nem árt tudnunk, hogy a viselkedésünk alapján olykor téves következtetéseket vonhatnak le munkatársaink, főnökeink vagy éppen a szeretteink.

 

11 introvertált tévhit és cáfolat FB

 

11 introvertált tévhit és cáfolatuk

 

1. tévhit: Az introvertáltak félénkek.

 

„Szólalj már meg! Ne legyél olyan nyámnyila!” – mondja egy nagyhangú rokonod. Te pedig a legszívesebben kiszaladnál a világból, de nem a félénkséged miatt.

 

Nem minden introvertált félénk, és nem minden félénk ember introvertált.

 

A különbség a félénkség és az introvertáltság között az, hogy a félénk emberek kisebb – nagyobb mértékben rettegnek, szoronganak társas helyzetekben (például félnek megszólalni mások előtt, nehogy kinevessék vagy elítéljék őket, ha nem megfelelően viselkednek stb.), vagyis ez egyfajta szociális fóbia, viselkedés. Egy extrovertált is lehet félénk.

 

Introvertált tévhitek Félénkség Susan Chain

 

Bennünket, introvertáltakat nem feltétlenül zavar (belőlünk is legalább 4 típus van), ha mások előtt meg kell szólalnunk, csak meggondoljuk, hogy kivel szeretnék megosztani a véleményünket, gondolatainkat.

A távolságtartásunkat és csendességünket gondolják félénkségnek, tévesen.

 

2. tévhit: Az introvertáltak gyakran nyersek és gorombák.

 

Éppen el vagyunk merülve a saját kis világunkban (feladatot oldunk meg, egy probléma megoldásán gondolkozunk, vagy csak töprengünk a világ dolgain) és ekkor kérsz vagy kérdezel tőlünk valamit.

 

Mi igyekszünk gyorsan lerázni, mert nem szeretnénk kiesni a ritmusunkból (végre sínen lennénk) és ezt nem túl udvarias hangnemben vagy kurtán-furcsán tesszük. Ez az a pont, amikor tévesen értelmezhetik a reakciónkat.

 

Nem akarjuk megbántani a másikat, csak lélekben máshol vagyunk (a saját kis buborékunkban) és ezért nem mindig a legoptimálisabb módon kommunikálunk a másik személlyel.

 

Igenis nagyon kedvesek, és udvariasak tudunk lenni, ha kapunk egy pici időt, hogy felbukkanjunk a buborékunk mélyéről.

 

introvertált tévhitek és cáfolatok 3

 

3. tévhit: Az introvertáltak mindig egyedül akarnak lenni.

 

Introvertáltnak lenni nem ugyanaz, mint magányos farkasként élni. (Bár ha valaki ezt választja, azzal sincs semmi gond.)

 

Az igazság az, hogy az introvertáltak többsége nem szeretne mindig egyedül lenni. Gyakran van pár (egy – három) közeli barátunk, akikkel szívesen töltjük az időnket, de akkor sem járunk „kéz a kézben” mindenhová.

 

Értékeljük és törekszünk az „Énidőre”, azonban kis adagokban értékeljük a társaságban töltött időt is.

 

Azonban, ha túl sok ember van körülöttünk, túl hosszú ideig, akkor nemcsak a szellemi energiánk csökken rohamosan, hanem fizikailag is kimerülünk.

 

póló introvertált partizóknak

Témák: Party Pólók

 

4. tévhit: Az introvertáltak nem szeretnek szórakozni, eljárni otthonról.

 

Habár szeretünk sok időt tölteni otthon, nem vagyunk orvosi esetek. A gazdag belső világunkból, hobbijainkból merítünk erőt, így kevésbé van szükségünk külső impulzusokra (mint az extrovertáltaknak), vagyis arra, hogy kimozduljunk.

 

Introvertáltként értékeljük a kényelmet, a biztonságot és a személyes környezetünk nyújtotta visszavonultságot, ami ahhoz vezet, hogy gyakrabban maradunk otthon, mint más emberek.

Szívesen megyünk szórakozni, de nem feltétlenül van rá szükségünk.

 

ingyen ölelés introgirl kollekció

Témák: Antiszociális

 

5. tévhit: Az introvertáltaknak nincsenek barátaik, nem barátkoznak.

 

Igaz, hogy sok esetben nehezen szerzünk barátokat.

Ennek egyik oka, hogy nehezebben nyitunk mások felé, valamint szelektálunk, és felmérjük kivel szeretnénk hosszú-távú és értékes, tartalmas kapcsolatot kialakítani. (Erre nem feltétlenül vagyunk ennyire tudatosak.)

 

Gyakran, akit egy extrovertált a barátjának hív, az egy introvertált számára az ismerősöm kategóriába esne.

 

Sokunknak „csak” pár nagyon jó barátja van. Az tény, hogy időbe telik, míg megnyílunk mások előtt és beengedjük őket a belső körünkbe. Azonban, ha már bent vagy, akkor nehéz is onnan kikerülni. 🙂

 

6. tévhit: Az introvertáltak általában depressziósak.

 

Nem, nem vagyunk azok! A csendességünk nem egyenlő a szomorúsággal, lehangoltsággal; a távolságtartásunk, nem a depresszió jele.

 

Az introvertáltak többsége elégedett a csendességével, nincs folyamatos konfliktusban magával és a világgal. Természetesen mi is szembesülünk nehéz, stresszes helyzetekkel, de nem ragadunk bele, mint a depressziós emberek.

Ha érdekel, a depresszió tüneteiről például itt olvashatsz bővebben.

 

Introvertált vagyok nem antiszociális póló

Keresőszó: introvertált

 

7. tévhit: Az introvertáltak utálják az embereket (mizantrópok).

 

Az, hogy nem szeretünk folyton emberek között lenni nem jelenti azt, hogy utáljuk őket.

 

Introvertáltként nagyra értékeljük a nyugalmat, valamint az embereket is, de csak kisebb dózisokban.

 

Mi, introvertáltak, a tartalmas beszélgetéseket kedveljük kettesben vagy pár fős csoportban, ezért igyekszünk megválogatni a társaságunkat.

Azonban egy idő után, még ha jól is érezzük magunkat, akkor is csökken az energiaszintünk, mert túl sok stimuláció éri az idegrendszerünket.

 

Míg az extrovertáltak a társas tevékenységekből, addig mi igazán feltöltődni a magányosan végezhető tevékenységektől tudunk.

Az ambivertáltak (a kevert típus) pedig hol így, hol úgy.

 

introvertált tévhitek és cáfolatok 8

 

8. tévhit: Az introvertáltak nem szeretnek beszélni (kukák), nincs mondanivalójuk.

 

A felesleges csevegésért („small talk”) nem igazán rajongunk. Mi előbb gondolkodunk, és azután beszélünk. Ha kérdeznek tőlünk valamit, akkor a válaszunkat igyekszünk alaposan megfontolni.

 

Ha túl sok (beszédes) ember van jelen, akkor nehezen jutunk szóhoz, ezért inkább csöndben maradunk. Nincs értelme hangot adnunk az átgondolt mondanivalónknak, ha süket fülekre találna.

Ennek eredményeként megkaphatjuk a „kuka”, „nem túl beszédes” vagy „sosincs véleménye” címkét.

 

Szórakoztató introvertáltak

 

9. tévhit: Az introvertáltak nem szórakoztatóak, nem tudnak lazítani.

 

Egyedülálló módon szórakoztatóak vagyunk és lazítani is tudunk!

 

Lehet, hogy nem állunk ki részegen karaokézni (legalábbis én ;-), de attól még jól szórakozunk egy salsa bulin, főleg ha a megszokott táncpartnerünk kísér el minket.

 

Igaz, nem minden introvertált vágyik a reflektorfénybe, áll színpadra és szórja az intelligens humorbombákat, mint Bödőcs Tibor, de a szeretteinket biztosan meg tudjuk nevettetni.

 

Íme néhány introvertált színész és énekes, akiknek a szórakoztatás a hivatása:

Molnár Ferenc „Caramel”, Christina Aguilera, Lady Gaga, Harrison Ford, Meryl Streep, Tom Hanks.

Introvertált típus tulajdonságai

Keresőszó: introvertált

 

10. tévhit: Az introvertáltaknak alacsony az önbizalmuk.

 

Sok embertársunknak alacsony az önbizalma, önbecsülése, akik között vannak extrovertáltak, ambivertáltak és introvertáltak is.

 

A csendességünk, a befelé fordulásunk, az érzelmi távolságtartásunk nem azt jelzi, hogy nem bízunk a képességeinkben, értékeinkben, csupán meggondoljuk, hogy kikkel osztjuk meg.

 

A gazdasági és társadalmi környezet jelenleg az extrovertáltakra jobban jellemző tulajdonságokat jutalmazza (pl. gyorsaság, tetterő, rugalmasság, előadó- és vitakészség), azonban ez nem jelenti azt, hogy az introvertált erősségek (pl. lényeglátás, odafigyelés, állhatatosság, függetlenség, beleérző képesség) kevésbé lennének fontosak.

 

A mi feladatunk, hogy megtanuljuk az értékeinket, erősségeinket láthatóvá tenni, jobban kommunikálni, a saját introvertált stílusunkban.

 

„Az önbizalom a bizonyosság önnön képességeinkben és tetteinkben.

Az önbecsülés az, amikor érzékeljük lényünk lényegét, és mélységesen ismerjük önnön értékeinket.”

(Ilse Sand)

 

Te döntesz női póló

 

11. tévhit: Az introvertáltság kikúrálható és átváltoztatható extrovertáltsággá.

 

Az introvertáltság egy adottság és nem kell kigyógyulnunk belőle.

 

Ahogy ebben a korábbi írásomban is kifejtettem, az introverzió és extroverzió mértéke függ az országtól és kultúrától, az életkortól és az adott helyzettől.

 

Jól tudunk alkalmazkodni, és ha például a munkánk (hivatásunk) megkívánja, akkor tudunk extrovertált módon viselkedni, de attól még a biológiai örökségünk nem változik meg.

 

Sőt, talán túlzottan is igyekszünk megfelelni az extrovertált világ elvárásainak, ahelyett, hogy a saját belső hangunkra, bölcsességünkre hallgatnánk.

 

Egyedi vagyok introvertált tévhitek

 

Hiszem, hogy egészségünk és boldogságunk kulcsa saját magunkban keresendő és nem a külvilágban.

 

Úgy látom kedves introvertált és befelé fordulásra hajlamosabb ambivertált sorstársak, hogy most a versenyelőny a mi kezünkben van.

 

Mi alapból befelé figyelünk és már „csak” annyi a dolgunk, hogy megbízzunk a bölcs Belső Tanácsadónk hangjában.

 

Ez a Belső Tanácsadónk segít majd

  • kibontakoztatni a tehetségünket,
  • végigvezet az önmenedzselés rögös útján, azaz
  • segít láthatóbbá válni ebben az extrovertált világban stressz és szorongás nélkül.

 

Kiss Zita

Kiss Zita

Karrier- és Kapcsolatteremtési Tanácsadó / az introvertált útkeresők mentora

Célom: csendes sorstársaim támogatása tehetségük kiaknázásában, a kommunikációs és kapcsolatteremtési képességük fejlesztésében, hogy jól érezzék magukat a bőrükben és harmonikus, boldog életet éljenek. Bővebben rólam itt olvashatsz.